Ganxsta Zolee és a Kartel

Valószínűleg kevesen néznék ki belőlem, de nagy rajongója vagyok a Ganxsta Zolee és a Kartel csapatának. Sokféle zenét szeretek, egyik stílus felé sem közeleztem el magam, de talán ha lehetne olyan műfajt mondani, ami a legkevésbé áll közel hozzám, az a rap. El tudom fogadni, hogy valaki így tudja kifejezni magát, de ez nem az én stílusom. De van egy erős kivétel, ez pedig Ganxsta Zolee.

Igazából nem szerettem meg őket azonnal. 1997-ben hallottam róluk először, akkor óriási sláger volt a Keleti oldal - Nyugati oldal daluk. De én egyáltalán nem tudtam megszeretni. Csak valami idétlen menőzést érzékeltem a dalban, és nem értettem, hogy mégis mire fel. És érdekes, hogy ahogy jöttek a dalok az alvilágról, a kurvázásról, úgy kezdtem el megkedvelni őket. Egyszerűen azért, mert érzékeltem, hogy nem kell komolyan venni azt, amiről rappelnek. A következő hullám 1999-ben volt, amikor a bátyámnak megvolt a Helldorado CD, és azt már sokszor hallgattam. Ekkor már érettebb voltam (már amennyire egy 13 éves gyerek az lehet), és végleg tudatosodott bennem, hogy nem kell komolyan venni a szövegeiket. Erre ékes bizonyíték egy későbbi daluk, a "Nem sokat változom az életben" szövegrészlete az elején:

A szülők fainok voltak, mindenem megvolt.

Ez mindent elárul arról, hogy mennyire kell szó szerint venni az alvilágról, a bérgyilkosságról, kurvázásról szóló dalaikat. Van olyan dalszövegük, mely tényleg a valóságról szól (például A lóvé kormányoz), de alapvetően teljesen másként kell értelmezni a szövegeket. Tavaly év végén megjelent a Jégre teszlek album bakeliten, erről olvastam egy írást, hogy ez az album egyfajta lenyomata a '90-es éveknek. Az elhazudott rendszerváltásról, és a reményvesztett álmokról. Mivel én a '90-es években voltam gyerek, ezért nem sokat érzékeltem abból, hogy mi is történik valójában körülöttem. A korom miatt sem nagyon tudtam értelmezni, meg anyám egyfajta burokban tartott gyerekként, hogy a lehető legkevesebbet érzékeljek abból, azokból a nehézségekből, ami a felnőtteket érte. Néhány dolgot azért mégis, hiszen én sem kaptam meg mindent, amit csak kértem (bár ez alapvető), de igazából annyit láttam, amikor már kezdtem értelmezni, hogy pénzért veszünk dolgokat a boltban, és "értettem" az árakat, hogy egyre többet kell értük fizetni. Ezt akkor teljesen helyénvalónak gondoltam, nyilván nem gondoltam arról, hogy milyen őrült mértékű infláció volt akkoriban, csak utólag érdekes visszagondolni, hogy egy jó ideje alig emelkednek az árak, és hogy akkor ahhoz képest akkor mennyire. Szóval tényleg van valami a szertefoszlott álmokban

Meg egyáltalán az egész '90-es évekre sokkal kevesebb kritikával gondolok vissza, mert sok TV műsor, sorozat, zene a gyerekkoromat idézi vissza. És számomra sok kellemes emlék van a '90-es évekből, és alig érzékeltem valamit abból a fajta való világból, amiről a fenti link alatti írásból lehet olvasni. Ezért én Ganxsta Zolee szövegeit másképp értelmezem. Ezt a rengeteg sok káromkodást, bizonyos témákról kendőzetlen rappelést inkább az ösztön én "kitörtéseként" értelmeztem mindig is, mely a sok frusztrációból fakad. Gyerekként csak annyit érzékeltem, hogy nem feltétlen kell szó szerint venni, amit mond. De arra mindenképp nagyon jó volt, hogy végre szabadabb szájú legyek, és később úgy káromkodjak, hogy annak bárki csodájára járjon.

Ezek a káromkodások, meg a szövegek pedig értékesek lettek számomra, ahogy tapasztaltam az élet dolgait felnőttkoromban, és ily módon ki tudtam mondani a megélt frusztrációkat magamból. Kezdtem érzékelni, hogy Ganxsta Zolee mégiscsak valami nagyon valósat mond, hiszen az én nemzedékemnek is megvan a maga elvesztegetett álma. Elég csak a több százezer kivándorolt fiatalra gondolni, jelen politikai helyzetünkre, vagy arra, hogy az egekben vannak az albérlet- és lakásárak. Mostanra azért már érzem, hogy miről is rappelt akkoriban. Sőt, az igazság az, hogy a nőkkel kapcsolatos dolgok, amikről beszélt, talán most letten igazán aktuálisak a Gender kurzus előretörése okán. Nemrég, amikor véletlenszerű lejátszásra állítottam Winampen az összes Ganxsta Zolee dalt, akkor egyszer felhangzott a Hímsoviniszta című dal. Elégedetten mosolyogtam magamban, és mondtam, hogy ez most nagyon aktuális, és meg kéne leckéztetni a Gender kurzus elkötelezett híveit. Szó nincs arról, hogy én lennék az, aki el akarja indítani a "háborút", meg minden tisztelet és egyenjogúság kijár a nőknek, de annyira túl lett tolva az egyenjogúság, hogy már előjogokat követelnek meg maguknak az aktivisták, és eljutottunk a kvótarendszer követeléséig, amit a legrosszabb dolognak gondolok, amit elérhetnek.

Úgyhogy azért van jó néhány olyan dal, amit tényleg szó szerint kell venni, de az egyik legfőbb oka annak, ami miatt a mai napig szívesen hallgatom a dalait, hogy minden egyes album zeneileg egy adott témára, koncepcióra épül. Igazából csak egy albumot érzékelek olyan nagyon sötétnek, amelyik tényleg az alvilágról szól a maga valójában, az az első album, az Egyenesen a Gettóból, mely 1995 decemberében jelent meg. A többi album meg inkább a magyar valóságra refrektál rá, és úgy rappel (mindig "énekel"-t akarok írni, de Ganxsta Zolee soha nem énekelt...) az alvilágról, mintha kívülről szemlélné az eseményeket, de ő maga igazából nincs benne. Csak a stílus, ahogy előadja, azért tűnik hitelesnek, mert aki hallotta Ganxsta Zolee-t akár egy interjúban is, vagy bárhol, azt láthatta rajta, hogy mekkora tróger. De mégis a maga stílusában egy végtelenül szerethető egyéniség. Ami koncepciót illeti, külön kiemelném a Pokoli lecke című albumot, ahol a szövegeit rock zenei alapra rappeli. Ugyanígy érdekes a Helldorado western hangulata, a Gyilkosság Rt. '30-as, '40-es éveket idéző jazz-es hangzása, vagy a Szabad a gazda erős hangzású zenéi is egyedivé teszik az albumot. És nagyon tudom becsülni, ha egy előadó egy adott témára építi fel az albumait.

Érdemes Dopemanről külön beszélni, aki 1997-2001 között volt a Kartel tagja. Ő annyiból másabb, hogy ő tényleg a VIII. kerületben élt, és látta, hogy mennek a dolgok a betondzsungelben. Neki is erős szólókarrierje volt, és az 1997-ben megjelent debütáló albuma, a Fordult a kocka egy nagyon jó és erős album lett, ahol bebizonyította, hogy tényleg benne volt azokban, amikről rappelt, csak hát a siker... A második albuma a Magyarország rémálma még elmegy, de 2000-ben A strici visszatér albumon lehetett igazából érezni, hogy tényleg azt gondolja magáról, hogy ő legjobb. Ezzel az a baj, hogy hiába mondja, hogy mekkorákat dolgozott a sikerért, de ha azt nem képes feldolgozni, és a fejébe száll, minden munkája kárba vész. Meg ez a "uuugh"-féle felkiáltása egy idő után annyira az agyamra ment, hogy szinte hallgathatatlanná váltak az albumai. De igazából Ganxsta Zolee-val való közös munkájában lehet igazán hallani a különbséget, hogy Dopeman, amiről beszél, azt nagyon komolyan gondolja, míg Ganxsta Zolee esetében analógiában kell gondolkodni, és hogy nem feltétlen szó szerint kell venni mindent, amit mond.

Ganxsta Zolee stílusát az apjától örökölte. Kerestem egy videót, hogy meghallgassam Zana Józsefet, hogy beszél. Ezt találtam. Alapvetően nem mondható trógernek a stílusa, de azért néhány elejtett szavából lehet érezni, hogy ha nagyon elengedi magát, akkor tudna vadakat mondani.

Amit hihetetlen érdekesnek tartok, hogy az anyja Kassai Ilona, aki a legkedvesebb magyar szinkronszínészem. Hihetetlen kellemes hangja van, akárhány filmben, rajzfilmben, animében hallottam, mindig mosolyra fakadtam a hangjától, és olyan végtelenül kedves a megjelenése, a stílusa, hogy élmény hallgatni őt.

És furcsa összeegyeztetni, hogy az ő fia Ganxsta Zolee, aki stílusban totálisan az ellenkezője. A stílusát az apjától örökölte, és hogy mégis szerethető, azt meg az anyjától. Egy ilyen szülőpáros csakis fain lehet.