Haikyuu!! 1. rész

Cím: Owari to Hajimari (終わりと始まり)
Magyar fordítás: A vég és a kezdet
Debütált: 2014. április 6.
Rendező: Sakuga Kantoku
Forgatókönyv: Kishimoto Taku
Manga: 1. fejezet

Me no mae ni, tachihadakaru
Takai takai kabe
Sono mukou wa, donna nagame darou ka?
Donna fuu ni mieru no darou ka?
Itadaki no keshiki
Ore hitori de wa kesshite miru koto no dekinai keshiki
Demo, hitori de wa nai no nara
Mieru kamo shiranai keshiki

A rajongók körében szinte szállóigévé vált ez a szövegrészlet, amivel az anime és a manga is indít. És az első nagy jelenet, amikor Hinata Shouyou iskolába menet megáll egy üzlet kirakatánál lévő TV előtt, ahol épp röplabda meccset közvetítenek. Teljesen a hatása alá kerül, főleg, ahogy 10-es számú játékos játszik. Ő a Kis Óriás, aki ugyan alacsony termetű, de mivel hihetetlen magasra képes ugrani, ezért egyenrangú ellenfele a magasabb játékosoknak. Miután Hinata is eléggé alacsony, ezért nagyon inspirálja, hogy egy hozzá hasonló testi adottságú egyén sikeres valamiben. Így kezd el röplabdázni.

3 évvel később

Hinata alig bír magával ez az első bajnoksága, és alig várja, hogy is megérettesse magát. Persze a lelkesedését a kedves, naiv jelleme is erősíti. Két játékostársa van, akik segítették eljutni idáig: Izumin és Kouji, akiknek nem győz eléggé hálásnak lenni, hogy vele tartottak. És persze az első éveseknek is, hogy a röplabda klubot választották. Egészen meg van hatva, persze letagadja, hogy sír. Hinata a csapat kapitánya, ennek ellenére a többieknek kell szólni neki, hogy érdemes lenne bemelegíteni. A Yukigaoka csapat a Kitagawa Daiichi csapatával fog megmérkőzni. Persze, Hinatának fogalma sincs, hogy ki ellen fognak játszani, de biztos abban, hogy ők fognak nyerni. Nagyon emlékezetes Hinata arca, amikor meglátja az ellenfél csapatának egy tagját, hogy mennyivel magasabb nála, ráadásul milyen félelmetes a tekintete. Vajon most is akkora önbizalommal van a győzelmet illetően? Aligha. Ők az alsó-középiskolás csapatok legjobbja. Mindenki jóval magasabb az átlagosnál, és a játékos képességük is jóval az átlag felett van. És bizony, ennek a csapatnak a tagja Kageyama Tobio is. Mindenki róluk beszél. Hinata persze igyekszik úgy tenni, hogy nincs rá hatással az ellenfél csapat láthatóan jobb fizikai és testi adottságai, és igyekszik bizonygatni a csapattársainak, hogy erősek, és nyerni fognak (mondjuk, mint csapatkapitány, egyébként is ez a dolga), csak begörcsöl a gyomra, és WC-re kell mennie. De amikor kiszabadul, találkozik néhány Kitagawa Daiichi játékossal. Ahogy a hasát fogva a fájdalomtól próbálja megfélemlíteni őket, annyira hihető, hogy úgy kinevetik, mintha Hinata egy jó viccet mesélt volna. Nagy önbizalommal vannak annak irányába, hogy még nem hallottak a Yukigaoka alsó-középiskola csapatáról, tele van alacsony játékossal, akik jó eséllyel képességben, játékos tudásban jóval alattuk vannak. Persze már ők sem olyan nagyfiúk, amikor a Kageyama Tobio megjelenik, és a maga higgadtságával arra utasítja a többieket, hogy indítsanak bemelegíteni. Hinata Kageyama pillantásától is legalább annyira megijed, mint amikor először találkozott a Kitagawa Daiichi játékosaival. Az első beszélgetés köztük elég érdekes, hogy Kageyama nem hagyja faképnél Hinatát, amikor próbálja azt mutatni, hogy neki nincs semmi baja. Beszélget vele, megmondja neki, hogy azért űztek gúnyt belőle, mert nem bírja a nagy nyomást. Már ebből kiderül, hogy Kageyama nem az a nagyon bunkó, csak nem tudja kezelni a frusztrációit. De megjelenik a maga a nyers őszintesége is, amikor megkérdezi, hogy ha nem tudja kezelni a bajnoksággal járó nyomást, akkor mit keres itt? A frusztrációja már itt látható, amikor Hinata a maga nagy önbizalmával beszél arról, hogy bár alacsony, de tud nagyot ugrani, ezért nem adja fel. Kageyama erre válaszolja, hogy nem olyan könnyű nem feladni, mint ahogy az hangzik. Ez amúgy nagy igazság. Nagyjából itt hagyják abba, majd rejtekhelyéről megjelenik Izumin, hogy megkeresse Hinatát.

Visszatérnek bemelegíteni, amikor látják, hogy a Kitagawa Daiichi csapata mennyivel jobb. Itt magyarázzák meg a Izumi Koujinak, hogy mi a feladó (setter) feladata. Kageyama már a bemelegítéskor hozza a formáját, és ráförmed mindenkire, hogy mit hibázik, miért nem képes figyelni, csinálja úgy, ahogy ő jónak látja. Ez persze, hogy nem tetszik a többieknek, már az edző is rászól, hogy ne gondolja, hogy mindenki azon a szinten van, mint ő. Kageyama is tudja ezt, és az arcát elnézve tényleg tudja, csak az a frusztráció ne lenne...

És elkezdődik a meccs. Egymással szemben állnak a játékosok, meghajolnak egymásnak. Már a létszámban is megmutatkoznak az erőviszonyok, a Yukigaokának konkrétan se cserejátékosa, se liberója nincs. Amíg a Kitagawa Daiichi játékosai az egész alapvonalat kitöltik. Egyedül Hinata az, aki önbizalommal teli, hogy végre komoly meccset játszhat, a többiek rettenetesen idegesek. Az ellenfél csapat meg úgy érzi, soha nem volt még ennyire biztos a győzelmük. Egyedük Kageyama az, aki higgadt marad. És bizony, nagyon rosszul kezdődik a játék. Kouji nem éri el a labdát, így a Kitagawa ásszal indít. Ez a meccs egyébként nagyon jól megmutatja, hogy miben szoktak a kezdőcsapatok hibázni, én is ugyanezeket látom a röplanda edzések során, amit az anime mutat. A következő szervára ketten mennének rá a Yukigaokából, de mivel bizonytalanok, hogy melyik fogja elérni a labdát, és hogy ne ütközzenek, ezért meghátrálnak, így a labda ismét földet ér. Ez akkor szokott előfordulni, amikor a csapattagoknál nincs átbeszélve a stratégia, és a játék közben sem kommunikálnak egymással, jelen esetben, hogy ki menjen a labdáért. Bár Hinata igyekszik megnyugtatni a csapattársait és mondani nekik, hogy kommunikáljanak egymással.

A következő jelenetben egyszerre révedünk vissza a múltba, és megnézhetjük, hogy Hinata hogy kezdte a röplabdázást, valamint követhetjük a bajnokságot. Bizony, megvoltak a maga nehézségei, hiszen az iskolájában ő volt az egyedüli fiú, aki röplabdázni akart. Persze csatlakozhat a lányokhoz, de ez nem tetszik neki. Inkább egyedül gyakorol.
Eközben a bajnokságban újabb pont a Kitagawa Daiichi-nek mert a Yukigaoka egyik játékosa kitért a labda elől. Ilyet azok csinálnak, akik épp csak elkezdték a röplabdázást, mert lényegében fogalmuk nincs, hogy mit csináljanak az érkező labdával. Teljességgel ismerős, és átérzem ezt. A legelején, amikor elkezdtem én is játszani, és teljességgel bizonytalan voltam, hogy mit csináljak az érkező labdával, és akkor hagytam inkább leesni. A kezdők bizonytalansága. A röplabdának egyik komoly nehézsége, hogy mivel a labda nem érhet földet, ezért másodpercek töredéke alatt kell kitalálni, hogy mi lenne a megfelelő támadás, vagy hogy fogadjuk a labdát. A kezdő játékosoknál gyakori, hogy a bizonytalanság miatt ezer gondolat fut át az agyukon, hogy mit csináljanak az érkező labdával, a helyes módszer meg persze túl későn érkezik, ha egyáltalán érkezik.

Ismét a múlt, Hinata ugyan a lányokkal van, de teljesen külön tőlük. Hinata kihasználja annak a lehetőségét, hogy egyedül is sok módja van a gyakorlásra. Gyors jelenetekkel mutatják, hogy mennyit fejlődött Hinata az idők során. Az elején még teljesen esetlenül szervált, semmi erő nem volt benne, de ahogy megérezte a röplabda ízét, azonnal jobban ment neki. Persze ez így eléggé hülyén hangzik, és aki néz röplabda mérkőzéseket, ne higgye el, hogy a szerválás olyan könnyű dolog, mint ahogy a profik csinálják. Jól szerválni igazából nagyon nehéz, mert a háló 2 méter 24 cm magasan van (kezdőknél és nőknél, férfiaknál 2 méter 43 cm), és át kell menjen a labdának a háló fölött, mely 9 méter távolságra van az alapvonaltól. Külön kar- és mellizom kell hozzá. Hinata nemcsak lányokkal van együtt, hanem a fiú kosárlabda csapattal. Amikor meglátja, hogy épp szünetet tartanak, szól az egyik játékosnak (nevezetesen Izumi-nak), hogy adja fel neki a labdát. Hinata a lecsapást (Spike) akarja gyakorolni. De Izumin fél odamenni, mert mi lesz ha a felsőbbévesek meglátják, hogy mást csinál. És hát későn is szólt...

Vissza a meccsbe, már bizony 4-0 az állás, egy másik tipikus hibát mutat be az anime: A hálónál való bizonytalanságot. Az is tipikus hiba kezdő játékosoknál, amikor a hálónál van a labda (nem ment át), akkor veszettnek érzi a csapat az adott labdamenetet, és hagyják leesni a labdát. Itt egy nagyon erőtlen próbálkozást láthattunk, hogy Izumin valamit kezdjen a labdával, így a Kitagawa Daiichi újabb - mondjuk ki - potyaponthoz jut.

A következő múltba révedő jelenet tipikus japán sztereotip viselkedést mutat be. Kigúnyolni a másikat azért, mert valami másképp csinál, mint a megszokott. Két fiúosztálytársa azért vette elő Hinatát, mert lányokkal röplabdázik. Itt akár Ijimébe is átmehet a dolog, de Hinata naiv önbizalmának köszönhetően könnyedén megvédi magát a fiúkkal szemben. A másik egy későbbi visszaemlékezős jelenet, amikor Hinata a felkarjával zsonglőrködik a röplabdával. Ez is egy nagyon jó módszer a gyakorlásra, és az, hogy Hinata eljutott egy szintje, jelzi azt, hogy ismét szintet lépett, ugyanis nehéz felkarral irányítani a röplabdát. Ehhez is külön ügyesség kell. Mellette Kouji van, akit megpróbál rávenni arra, hogy csatlakozzon a röplabda csapathoz.

Visszatérve a meccshez, láthatjuk, hogy a Yukigaoka játékosai kezdenek egyre jobb teljesítményt mutatni, de még mindig veszítenek, az állás már 7-0. Amiben jobbak, hogy egyre inkább utánamennek a labdának, nem hagyják olyan könnyen elveszni a labdamenetet.
Nagyon jól lavíroz ez a jelenet azon párhuzamosság között, ahogy a Yukigaoka játékosai egyre jobban játszanak, és a múltban ahogy fejlődik Hinata. Egyre jobban bánik a labdával, viszont se Izumin-t se Kouji-t nem tudja rávenni, hogy segítsenek neki.

Annak ellenére, hogy már 9-0 a játék állása, és nyilvánvalóan gyengébb Hinata csapata, Kageyama felfigyel rájuk. A kitartás, és hogy komolyan veszik a játékot, jobban inspirálja őt, mint a csapatának zsenialitásából fakadó nemtörődöm játékstílusa.

Ismét a múlt, Hinata már a feje fölött is tud zsonglőrködni a labdával. Szegényt eltalálja egy focilabda, Kouji megy oda hozzá megkérdezni, hogy jól van-e, amikor Hinata ismét arra próbálja rávenni, hogy csatlakozzon hozzá. De Kouji úgy tiltakozik, mintha valami rosszra akarná rávenni. Később Izumin-t sikerült rávennie, hogy gyakoroljon vele, de hogy Izumin problémázik azon, hogy fáj a keze, nyilvánvalóan mutatja, hogy nem lelkesedésből segít Hinatának. Egyrészt nincs olyan sportág, mely ne járna valami fájdalommal, másrészt kicsit sarkítva ugyan, de a röplabdának alapeleme a fájó alkar, véraláfutásos tenyér. Viszont itt láthatjuk először Hinatát magasra ugrani.
Itt térünk vissza a meccshez, és láthatjuk az első jeleket, ahogy összedolgoznak a Yukigaoka csapattársai. Hinata pedig kész lecsapni Izumin feladását. Kageyama pedig csodájára jár, mennyire magasra ugrik. A lecsapást ugyan sikeresen blokkolja az ellenfél csapat, de a szervezett játék kétségtelenül javít a mérkőzés színvonalán.

Nagyot ugrunk a mérkőzésben, immár a második szettben vagyunk, ahol 20-7 a meccs állása. Hinata rögtön egy butasággal kezd, Kageyama feladását akarja blokkolni. Kageyamának nem feladata a támadás, innestől kezdve Hinata teljesen felesleges munkát végzett. Akiknek meg ténylegesen blokkolni kellett a labdát, ugyan igyekeztek, de sikertelenül jártak. Hinata minden tudását igyekszik latba vetni, de mivel a csapatnak nincs stratégiája, ezért folyamatosan blokkolja az ellenfél csapat a támadásokat. Hiába áll már 23-7-re a Kitagawa Daiichi, Kageyamától csak annyi telik, hogy "motto, hayaku!" A Kitagawa Daiichi két játékosa elemzi, hogy a Yukigaokának gyakorlatilag nincs védekezése. Kageyama meg leordítja őket, hogy mikor veszik végre komolyan a játékot? De minek komolyan venni, amikor ekkora előnnyel vezetnek? A következő szerva is ász, de ahogy Hinata utánamegy a labdának, jelzi, hogy amíg csak 1% esély is van arra, hogy megfogja a labdát, addig ő bizony utánamegy. Az állás ugyan 24-7 lesz ezáltal, de azért megilletődnek egy páran, amikor Hinata azzal a kijelentéssel áll elő, hogy még nem vesztettek. Még Kageyama is megrökönyödik a kijelentéstől. És bizony ezen már ő is elgondolkodik. Lehet, hogy a jelen állás azt mutatja, hogy nyilvánvaló, hogy vesztenek, de amíg tart a játék, addig ott az esélye annak, hogy megfordítsák a meccs állását. És bizonyítja is a Yukigaoka, hogy kész megfordítani a jelenlegi állást, ugyanis a következő labdamenetet ők nyerik. Bár tény, hogy ehhez kellett a Kitagawa Daiichi nemtörődöm játékosa, aki lazán futott a labda után, mondván, hogy úgysem éri el. 24-8. Kageyama persze leszidja az ellenfél játékost, de azzal, hogy Hinatára mutat, hogy ellopott tőlük egy pontot, ez valójában Hinatának egy óriási dicséret, hiszen ő a végsőkig küzd a játékban maradásért, még akkor is, ha erre gyakorlatilag nincs esély.

A következő labdamenet, Izumin szervál. Az, hogy alsó szervával nyitott, az megint jelzi, hogy kezdő játékosról van szó. Ugyanis a felső szervát nehezebb megtanulni, mint az alsót. Valamint az is tipikus, hogy ökölbe szorított kézzel szervált, mert akkor nagyobb felületre összepontosul az erő. Így azok szoktak szerválni, akiknek nincs nagy fizikai erejük. Akiknek jobb karizmuk van, azok nyitott tenyérrel szerválnak. A labda épp hogy átment a háló felett. De ami nagyobb hiba, hogy később Izumi rosszul adta fel a labdát, így Hinata rohant őrületes sebességgel a labdáért, amit el is ért. A baj az, hogy vitte tovább a lendület, így a földön gurult, végül a pálya szélét jelző korlát állította meg. Ez egy emblematikus jelenete az első résznek, mondjuk úgy, hogy szimbóluma annak, hogy a kemény munka ha nem is fizetődik ki mindig, de mások elismerését mindenképp kivívja. Nekem is szinte fájdalmas volt látni ezt a jelenetet. Mert nem fizetődött ki, 25-8 lett a második szett, ezzel a meccs végeredménye.

De Kageyama elismerését mindenképp sikerült kivívnia. Az alábbi kép olyan szinten tartozik nemcsak az első nemcsak az első részhez, hanem az egész Haikyuu!!-hoz, mint egy országhoz a zászlaja:

Megkérdezi tőle, hogy mégis mire vesztegette el az elmúlt három évet? Ez gyakorlatilag egy dicséret tőle, ezzel arra akar rámutatni, hogy ha jó csapathoz került volna, akkor többre vihette volna. Az egész játék 31 perc alatt ért véget, amit akárhogy is nézzük, két szettnek nagyon-nagyon rövid. Egy szett szokott ennyi ideig tartani, de inkább tovább. A nézőtéren más játékosok is jelen vannak. Elég csak egyszer végignézni az animét, már tudhatjuk, kik vannak a jobb oldali képen.

A meccs után hazaindulnak a játékosok. Hinata bár láthatóan szomorú, de hogy mennyire komolyan veszi a játékot, itt mondja, hogy nem az számít, hogy ki mennyire erős. Egy meccsen csak vesztesek és győztesek vannak. És aki veszít, az nem játszhat tovább. Aztán szintén egy emblematikus jelenet következik, amikor találkozik Kageyamával, sírva közli vele, hogy ha ő a király, akkor le fogja győzni őt. Az pedig megint dicséretnek vehető, hogy Kageyama biztatja őt, hogy ha nyerni akar, erősebbé kell válnia.

Az élet nem áll meg egy elvesztett meccs után. Hinata tovább edz, keményen dolgozik, hogy a lehető legjobb legyen. Eközben újságcikk jelenik meg arról, hogy a Kitagawa Daiichi elvesztette a nemzeti bajnokságot. Az idő múlik, Hinata elvégezte az alsó-középiskolát. És hát hova máshova is iratkozna be, mint a Karasuno Gimnáziumba? Ahova a Kis Óriás is járt, és ahol végre fejlődhet. Siet is nap végén a tornaterem felé, megfogadva, hogy legyőzi Kageyamát. Csak van egy óriási probléma. Kageyama lesz az, akivel összetalálkozik a tornateremben. Csapattársak lettek. Ahogy eljut Hinata agyáig, hogy Kageyama a csapattársa lett, és elképedve kérdezi, hogy mit keres itt? Az szintén emlékezetes pillanat. Itt ér véget az első rész.

Értékelés

Az első rész megmutatja, mire számíthatunk. Kiválóan oldották meg, hogy mutassák meg a röplabdát a maga valóságában, és mégis meglegyen benne a sportanimékre jellemző dinamizmus. Ez a titka annak, hogy a Haikyuu!! ennyire népszerű. És az, hogy az első részben, egyáltalán a manga elején kezdő játékosokat láthattunk, sok hibával, az teljesen emberivé teszi meccset, és a fejlődéssel, aztán, hogy fokozatosan láthattuk, hogy fejlődik Hinata, párhuzamosan a meccs színvonalának javulásával, az megint csak kiváló ötlet. Az első rész, az bevezető. Nem adja meg azt az érzést, amit egy dinamikusabb anime, hogy alig várjuk a második részt. A Haikyuu!! tipikusan a lassú víz partot mos elvét alkalmazza. Egyedüli hibája, hogy néhány jelenetben a távolabbi karakterek nincsenek jól kidolgozva. Az első rész kiválóan bevezetett minket nemcsak az anime hangulatába, hanem a röplabdázás alapjaiba is.

9/10

Újabb realisztikus sportanime

A My Anime List Haikyuu!! profilján a hasonló animék listáján találtam meg az Ookiku Furikabutte-t A képek alapján kifejezetten szimpatikusnak tűnt, egyáltalán nem az jött le, hogy az a szokásos "istent játszunk" jellegű sportanime lesz, hanem realisztikusan mutatja be az adott sportágat. Úgy döntöttem, hogy nekivágok. És öt rész alapján kifejezetten jónak tűnik. Sportanime lévén természetesen nincs komoly története, egyáltalán, aki történetet keres egy sportanimében, azt komoly csalódás fogja érni. De azért érdemes kicsit kitérni rá.

Mihashi Ren alsó-középiskolája baseball csapatának ásza volt, de mivel nagyon rossz dobó volt, ezért soha nem tudtak nyerni. Ennek okán folyamatos bántalmazásban részesült a csapattársai által. Ez pedig teljességgel lerombolta az önbizalmát, és úgy érzi, hogy tökéletesen alkalmatlan arra, hogy jó játékos legyen. Ennek hatására úgy dönt, hogy abbahagyja a baseball-t, és olyan felső-középiskolába megy, melynek nincs kapcsolata a Baseball-lal. Így kerül a Nishiura Felső-Középiskolába, ahol "szerencsétlenségére" van komoly baseball-csapat, és mit ad isten? Bekerül oda. Soha senkivel ne bánjon el ennyire az élet, mint Mihashi Ren-nel, főleg, hogy olyan csapattársat kapott maga mellé, mint Abe Takaya. Aki majdhogynem a öccseként kezeli Rent. Meglátja a fiú képességét, és bíztatja őt, hogy ne adja fel, nagyon jó játékos lehet.

A lényeg nagyjából ennyi. Hogy mennyire megkedvelte Takaya Ren-t arról a 3. rész árulkodik. Amikor Ren valósággal reszket, mert megtalálták az előző iskolának csapattársai, megint kicsinálták az önbizalmát. Takaya elzavarja a rosszakarókat, és ahogy megfogja a síró Ren kezét, és bíztatja, hogy nagyon jó játékos, az nagyon szép volt. Így 5 részt végignézve azt gondolom, hogy egy kifejezetten jó anime lehet, de több okból sincs veszélyben a Haikyuu!! trónja.

• Távolról sem annyira dinamikus az Ookiku Furibakutte. Annyira realisztikus az anime, hogy a sportanimékre jellemző dinamizmusa sem lelhető fel benne. A Haikyuu!! kiválóan lavíroz a röplabda realisztikus bemutatása és a dinamizmus között.
• A két coach néha tudálékosan viselkedik. A Haikyuu!!-ban inkább éreztem egyfajta "partneri" kapcsolatot a coach és a játékosok között, valamint a magyarázatai is sokkal inkább emberibbek. Ehhez képest az Ookiku Furibakutte-ban elkezdenek biológiai folyamatokról beszélni szakszavakkal...
• Az első opening és első ending sem valami nagy szám. Az opening kifejezetten latymatag, az endinget meg női előadó énekli... Sportaniméknél ez nálam kizáró ok, de jól mutatja, hogy mennyire hiányzik a dinamizmus az animéből. És kiindulva abból, hogy a második openinget az Ikimonogakari énekli, csodát nem várhatunk. A Haikyuu!! első openingje és endingje pedig szinte élő legendák.
• Szegényesen van a poénokkal. A Haikyuu!! az Ookiku Furikabutte-hez képest valóságos poénbomba.

De azért fanart készítők számára is feltűnt az Ookiku Furikabutte és a Haikyuu!! közötti hasonlóság.

Forrás: zerochan.net

Volt olyan gondolatom, hogy a Haikyuu!! két főszereplőjét az Ookiku Furikabutte inspirálta. Hinata bár ugyanannyira esetlen, mint Mihashi, csak valamivel nagyobb önbizalommal rendelkezik. Kageyama meg ugyanúgy sötéthajú, mint Abe, csak mindezek mellett rettenetesen forrófejű, ami kétségkívül sok poén alapját adja.

Kíváncsi leszek arra, merre megy el az anime. Kicsit tartok attül, hogy ha Mihashi túlzottan felfedezi a saját képességeit, akkor beleesik a Kuroko no Basket hibájába. Ott is ugye az volt, hogy az adta meg a Kuroko Tetsuya személyiségének báját, hogy volt egy sajátságos elmélete, ahogy játssza a kosárlabdát, ezzel lepett meg sokakat. És ahogy kiderült róla, hogy mennyire jó játékos, úgy vált egyre inkább a csapat domináns tagjává, már-már vezetőjévé, ezzel együtt szinte teljesen elvesztette a sajátságos személyiségét. Nagy kár volt érte. Egyedi színfoltja volt az sportanimék karaktersablonjainak. Kíváncsi leszek az Ookiku Furikabutte-re, remélem, hogy megőrzi az egyediségét.

A Shigatsu wa Kimi no Uso alternatív változata

Ahogy egyre több emberrel ismerkedek meg a Haikyuu!! Discord szervereknek köszönhetően, úgy találkozok egyre több animével, amikről eddig nem hallottam. Az egyik francia srácnak például egy olyan animés fiú a profilképe, aki lazán lehetett volna Kageyma Tobio testvére. Ugyanaz a fekete haj, és hasonló a stílusban megrajzolva, mint Kageyama haja. Meg is kérdeztem tőle, hogy ki ő, melyik animéből van. Akkor beszélt nekem a Kimi no Suizou wo Tabetai-ról. Ez egy nagyon rövid, két kötetes mangából készült movie, aminek a története nagyon hasonlít a Shigatsu wa Kimi no Uso-hoz. Ami számomra gyűlöletes alkotás, erről itt és itt írtam részletesen. A Kimi no Suizou wo Tabetai is egy halálosan beteg lány történetét meséli el, akin már nem lehet segíteni. Nincs is spoilerezni a végén, a lány temetésével kezdődik a film. Aztán persze visszamegyünk az előzményekhez.

Yamauchi Sakura a iskola könyvtárában találkozik Shiga Haruki-val, aki szinte semmilyen szociális életet nem él. Mindene a könyvek, a regények, számára a más írók által megálmodott világ sokkal izgalmasabb, mint a valóság. Tehát, tipikus japán, zárkózott fiú, aki inkább kerüli az emberekkel való kapcsolatot. Mégis meglát valamit benne Sakura, ami miatt ő lesz az egyedüli, akinek megmondja, hogy halálos beteg. Haruki olyan szintű apátiával konstatálja az információt, mintha csak arról beszélt volna, mit evett a Burger King-ben. A lány mégis megkedveli őt, és minden alkalmat megragad, hogy a fiúval lehessen. Közösen esznek, valamint egy hétvégét is eltöltenek együtt egy szállodában. Habár Sakura alapvetően pozitív szemléletű lány, és láthatóan igyekezett jól kezelni a tényt, hogy nincs sok hátra az életéből, mégis valamiben komoly különbséget mutat a Shigatsu wa Kimi no Uso Miyazono Kaori-jával szemben. Sakuráról elhittem, hogy jól viseli a közeli halálának tudatát, nem játszotta túl a "semmi baj nincs, soha jobban nem voltam még" érzést. Bár ez csak félig igaz, mert a hotelben egyszer verbálisan úgy rányomult a fiúra, hogy szemmel láthatóan sok volt az már neki.

SPOILER

Az egy nagyon érdekes jelenet volt, amikor később a lány lakásán Haruki valóban rányomult a lányra. Semmilyen szexuális vágy nem hajtotta őt, egyszerűen tettekkel akarta érzékeltetni vele, hogy bánik vele. És ahogy Sakura megijedt... Ugye, hogy viszont már nem annyira vicces? Utána a lány érzékelhetően visszafogta magát, és maradt az a kedves lány, aki életvidámságával inspirálta a fiút. Igazából tetszett a viselkedése, ahogy letámadta a lányt, mert Sakura ugyan mondta, hogy csak viccelődik... De mivel Haruki nincs hozzászokva az ilyen viccekhez, és érzékelhetően kényelmetlenül érezte magát azokban a helyzetekben, ezért visszaadta azokat, amiket verbálisan kapott. Így Sakura a fiú stílusában visszakapta a verbális poénjait, amivel ugyanannyira kényelmetlenül érezte magát, mint Haruki.

SPOILER VÉGE

Nem lehet egyértelműen megmondani, hogy szerelmi kapcsolat van közöttük. Azt lehetett érezni, hogy megkedvelték egymást, és habár különböző személyiségek, inspirálják egymást. Én egyébként hiszek abban, hogy két különböző személyiség összejöhet, és akár boldogok is lehetnek együtt. Ez akkor fordulhat elő, ha olyan tulajdonságban különböznek, amit magukban hiányolnak, ezáltal felnéznek a másikra, akiben az megvan. De itt a mű eredeti szerzője egyértelműen nyitva hagyta a kettejük közötti kapcsolat kérdését. A nézőre van bízva, hogy minek látja Sakura és Haruki viszonyát. Az persze megint más kérdés, hogy mi lett volna, ha a srác bevállalósabb lett volna, akkor jó eséllyel lett volna párkapcsolat. A film vége alapján, ha nem is vele, de mással erre mindenképp esélye van. Ötletes volt a befejezés, értelmet adtak a lány halálának. Haruki személyes gyásza meg csodálatos jelenet volt, az komolyan megérintett érzelmileg.

Nagyon szép movie volt, hiteles érzelmekkel. Az is tetszett, hogy Sakura végül tudott alkalmazkodni Harukihoz, de inkább Haruki-val tudtam érzelmileg azonosulni. Az ő jellemfejlődése ugyan nem látványos, de határozottan érzékelhető. Ha ilyen lett volna a Shigatsu wa Kimi no Uso, akkor a legjobb Slice of Life-ok egyike lett volna. Így bejelentkezett a helyére a Kimi no Shizou wo Tabetai, melyet biztos, hogy meg fogok még nézni.

Eredeti tacica: Hatsunetsu kislemez

Megérkezett az Haikyuu!! kislemez, amiért akkor fent maradtam hajnali 2-kor, hogy biztosan az enyém legyen.

Ez a tacica: Hatsunetsu kislemez, mely a második évad második endingje. Emlékszem, nagyon felfigyeltem erre a dalra, amikor először meghallottam, na mondom, ebből valami nagyon jó lehet. Csak aztán ahogy elkezdte énekelni az énekes a versét, és valami teljesen más dallamvilággal, némileg csalódott voltam. De ez is azon dalok közé került, amit végül megszerettem úgy, ahogy van, és ugyanúgy a Haikyuu!! részének gondolom, mint a többi dalt.

Sőt, két dalt is énekelt a tacica, a kettő közül igazából ez a jobb. Mert ez is hasonlóképpen szakmailag kiváló dal, mint a LEO (1. évad ED02), de a Hatsunetsu hangulatosabb még a maga "hibáival" is. Néha elgondolkodom azon, hogy nekem van sajátságos elképzelésem arról, hogyan alkot egy dal egy teljes egészet, vagy tényleg az indie előadók gondolják el a maguk módján, emiatt hangzanak olyan furcsán az általuk írt dalok.

Természetesen a kislemez az anime edition, amilyet szerettem volna, a hátsó borítója is saját.

Nemcsak a papírtok a bizonyítéka annak, hogy anime edition a kislemez, hanem hogy csak ezen a változaton hallható a címadó dal TV size változata. Így ez a kislemez 3 dalt tartalmaz. De azt nem értem, hogy Hanamaki Takahiro keze miért van a rövidnadrágjában? Mindegy is, az biztos, hogy nem véletlen van az Aoba Jousai négy tagja a kislemez borítóján, hiszen a második évad második fele az ellenük vívott meccsről szól. Amit, mint tudható, szépen meg is nyernek Hinatáék.

Persze az eredeti borítót vesszük ki a papírtokból.

Ez volt az, amit mutattam MondoCon-on 8-nak, hogy mit nyertem eBay-en, és azt hitte, hogy borszeszégőt. Alig bírtam ott abbahagyni a nevetést. Mert csak a tok borítóját látta, ezért nem tudta, hogy ez valójában egy CD. Mondta is, hogy semmi baj nincs azzal, ha valakit érdekel a kémia és vegyésznek csap fel. Majd pont én. Nem azok közé tartozok, akik épp hogy átmentek kémiából, de hogy nem hiányzik, az tény. Mindenesetre jól megmosolyogtatott.

És ami belül van.

A sajátságos borító is árulkodik arról, hogy egy alternatív együttes albumáról van szó. Hiszen ki az az együttes, aki a trendeket követve egy borszeszégőt tesz a borítójára? Biztos, hogy nem milliós eladásokat produkáló AKB48 vagy Arashi. De ez egyúttal utalhat arra is, hogy az együttes még ha nem is ad el annyi példányt a kislemezeiből, mint az, aki a listák élén áll, azért szerzett magának annyi hírnevet független előadóként, hogy ha kiadóhoz is kerül, akkor nem szólnak bele annyira  a zenébe, a borítótervbe. Összegyűjtöttek annyi rajongóbázist, hogy már egy kiadó is bizalmat szavazzon nekik. Sőt még segítenek népszerűsíteni a zenéjét, például azáltal, hogy olyan animéknek énekelhet dalt, mint a Haikyuu!!. A Hatsunetsu-ből 10.079 példány kelt el összesen az Oricon adatai szerint, ami ahhoz képest szép, hogy indie előadóról van szó. Főleg, ha számba vesszük, hogy ezek csak a regisztrált eladási adatok. És amik még azon túl vannak...

De ne erről filozofáljunk, hanem élvezzük a zenét. A B-side track az 510 is elég jó.

Trigun végignézve

Igazából azóta megvan a Trigun DVD sorozat, amióta megjelent Magyarországon, és tisztába voltam azzal is, hogy sokan mennyire szeretik, de csak most szántam rá magam, hogy végignézzem az animét. Nemcsak azért hagytam abba, mert nem jött be annyira, hanem mert a magyar szinkronja se tetszett. Aztán úgy döntöttem, hogy mivel a DVD-n a japán hang is rajta van, ezért megnézem úgy, magyar felirattal. Ezen tett mára végrehajtás alá került. Hát igen, azért el kell ismerni, hogy lényegesen jobb egy animét japánul nézni, mint magyarul. Annyira érződik a különbség, hogy a japánok seiyuu-iskolában tanulják ki a szakmát, míg itt Magyarországon ugyan sok esetben képzett színészek adják az animéknek, de azért a japán hangjátékkal egy nyelv szinkronja sem hasonlítható össze. Néha nem értem, hogy miért folytatnak egyesek keserves harcot azért, hogy legyenek animék magyarul, amikor a magyarok nem képesek visszaadni a hangjukkal egy-egy szereplő érzésvilágát.

Japánul már nézhető volt az anime, bár azért most is érzékeltem, hogy miért nem voltam már annak idején sem elragadtatva tőle. Persze, értem a titokzatosságot, hogy Eszeveszett Vash, akinek fején $$60 milliárd van, városokat rombol le, de egyetlen embert sem öl meg... És sokan szeretik benne ezt a bohókás jellemet, azt a lazaságot, ezért is lett ennyire népszerű az anime. A személyisége persze humorforrással is szolgál, sokan el nem tudnák képzelni, hogy pont ő lenne az a bizonyos Eszeveszett Vash. És több kifejezetten kemény csávó jelentkezik, hogy bizony ő az.

Aztán érdekes kontraszt a második felétől, hogy behozzák Vash múltját, a vadnyugatot szinte teljesen háttérbe szorítják, és bejön ez a mechás közeg. Igazából nem nagyon tudom összekötni a két közeget, gondolom a vadnyugaton van a testévre, ott tudja megkeresni őt, ha már le akar számolni. De az egésszel nem igazán tudtam azonosulni. Egyébként sem voltam oda Vash-ért. Egyszer végignéztem, volt egy hangulata, de azt hiszem, újszerű állapotban marad a DVD.

Terroristává avanzsált sportolók

Ahogy írtam régebben is, régi szokásom seiyuu vagy opening / ending előadója által választani egy-egy animét. Elég sok olyan anime van, amit csak azért néztem meg, mert vagy Hayashibara Megumi szinkronizál benne, vagy Okui Masami énekli az openinget vagy az endinget. Ez nem feltétlen jó módszer, mert így bele lehet futni olyan szemetekbe, mint a Kore ga Watashi no Goshuji-sama, vagy a Kanokon. Ugyanakkor ott a másik véglet is, amikor ily módon ismerek meg olyan gyöngyszemeket, mint a RAY the Animation vagy a BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~.

Valami hasonló elven kezdtem el nézni a Zankyou no Terror-t, bár a valódi oka némileg prózaibb. A Haikyuu!!-hoz van köze, méghozzá nem is kevés. Két seiyuu is hallgató az animében:

• Kageyama Tobio seiyuu-ja Ishikawa Kaito a Zankyou no Terror-ban Nine hangját adja. Kageyama mezszáma a 9-es.
• Yamaguchi Tadashi seiyuu-ja Saitou Souma, aki a Zankyou no Terror-ban Twelve hangját adja. Yamaguchi mezszáma 12-es.

És itt még nincs vége a két anime közti hasonlóságnak:

• A Zankyou no Terror openingjének előadója az a Ozaki Yuuki, aki a Galileo Galilei tagjaként a Haikyuu!! második évadának endingjét énekelte.
• A Zankyou no Terror opening és ending videójának animációjában varjú repül. Haikyuu!! -> Karasuno -> varjú

Ha már ennyi összeköttetés van a két anime között, felmerült bennem a kérdés, amit a L'art Pour L'art Társulatból Margit kérdezett: "Pityu, szerinted most kössek vagy varrjak?" Bocsánat a gyenge viccért. Hát ennyi rejtett kapcsolat után az a minimum, hogy megnézzem a Zankyou no Terror-t, és hogy mekkora gyöngyszemet fogok nézni, azt nem gondoltam volna.

Tartottam egyébként az animétől, alapvetően nem szeretem a sötét hangulatú, krimiket, ahol a szereplők valamilyen negatív céltól vezérelve válnak bűnözővé. De úgy vagyok a Zankyou no Terror-ral, hogy nem igazi Haikyuu!! rajongó az, aki ennyi kapcsolat után nem nézi meg azt. Rendkívül érdekes anime, az igazat megvallva kicsit meg kellett erőltessem magam, hogy ne hagyjam félbe a sötét szín- és hangulatvilág miatt. Ebben sokat segített az, hogy az 1. részt nézve egyből az volt a gondolatom Nine-ról és Twelve-ről, hogy van okuk a terrorcselekményekre. Nincs feltétlen gyilkos-tekintetük. Ez nézette velem az animét. Persze kiderült a valódi szándékuk, a 9. rész nagyon szép lett.

Hogy visszatérjünk a seiyuu-i hasonlóságra, az elején kifejezetten ijesző volt hallani Nine-t és Twelve-et, mert annyira nem tudtam elvonatkoztatni a Haikyuu!! játékosaitól, hogy nem egyszer volt olyan érzésem, mintha Kageyama és Yamaguchi követnék el a terrorcselekményeket. De inkább csak az elején volt szokatlan, utána már szét tudtam választani fejben a két animét és a szereplőket. És meg is éri, mert nemcsak arról van szó, hogy kiderül a valódi szándékuk, hanem az a jellemfejlődés is, amin keresztül megy a két szereplő. Ehhez nagyban hozzájárul, Lisa is, akit az első részben ment ki Twelve abból az épületből, melyet felrobbantani készültek.

SPOILER

Bár úgy tudom, hogy a lány esetét hívják Stockholm-szindrómának, hiszen mivel megtudta, hogy a fiúk terrorcselekményre készülnek, ezáltal nem engedik el csak úgy. Konkrétan nem tartják fogságban, de megfenyegetik, hogy bármi rosszat csinál, megölik, épp elég érzelmi fogság. Lisa többször kétségbe esik, mégis a fiúk mellett marad. Ha a terrorcselekményekben nem is, de azzal a fiúk segítségére lesz, hogy mellettük marad. Persze, nagyon nincs is más választása, de érdekes volt látni, hogy nem is megkedveli a fiúkat, hanem szerelembe is esik Twelve-be. És ami a legfurcsább, hogy ez a szerelem viszonzásra talál. Joggal jöhet a kérdés, hogy mennyire reflektál a valóságra az, ha egy terrorista szerelembe esik, és képes ugyanúgy szeretni, mint bárki. Hát, legkevésbé sem, de ez is legalább ennyire árulkodik arról, hogy mennyire nem terroristák a főszereplők. De akkor kik?

A 9. részben mesélik el a fiúk múltját, igazság szerint nem is emlékszem pontosan. A lényege a dolog, hogy árvák, egy kutatócsoporthoz kerültek. Arra nem emlékszem pontosan, hogy ők is hozták létre őket, vagy oda kerültek. Mert hogy nincs nevük, csak számuk. Emiatt tippelem inkább azt, hogy létre lettek hozva. De nemcsak ők voltak ott jelen, több gyereket számmal ellátva, őket konkrétan terroristáknak nevelték. Közülük Nine és Twelve tudott megszökni, és hát sejthető, hogy miket fognak tenni kint. Ami a legérdekesebb, hogy nem azért követnek el terrorcselekményeket, mert erre képezték ki őket miatt, hanem hogy jobbá tegyék a világot azáltal, hogy megölik azokat, akik erre képeznek ki gyerekeket. Rezonál a Death Note-ra... Fel is veti a morális kérdést, hogy szabad-e ítélkezni mások felett. De nem véletlen, bizonyos épületek, szervezetek ellen hajtanak végre terrorcselekményeket. És az a kiírás, "VON". Nem, az nem német előljáró szó, hanem az izlandiul van. Jelentése pedig nem más, mint "remény". Ez óriási csattanó a mangakától, mert joggal gondolhatjuk, hogy a japánok germán-imádata jelenik meg az animében, de nem. Effektíve a két főszereplő neve "Neun" és "Zwölf" lenne ha erről lenne szó.

Ha már a szereplőket jellemezzük, számomra sokkal ijsztőbb volt a lány, Five jelenléte, aki szintén onnan jött, ahonnan a fiúk, ennek okán szintén terrorista. Csak az ő megjelenése kisugárzása sokkal gonoszabb, ő tényleg önös érdekből akar gyilkolni. Először is elrabolja Lisát, meg akarja ölni őt. Miért? Puszta féltékenységből, szerelmes az egyik fiúba. És mégis mit keres egy ilyen lány köztük? És mivel teljesen más érdekek vezérlik, ezért nála ügyeltek arra, hogy tényleg gonosznak tűnjön a néző szemében. Sikerült is. Nagyon hatásos a megjelenítése. Ugyanakkor lehet látni rajta is a belső vívódást, de akkor érzékenyül el igazán, amikor meglátja Nine-t. Innestől nem nehéz kitalálni, hogy ő a szíve választottja.

Szerelem ide vagy oda, nem sajnáltam a lányt, amikor a 10. részben mintegy megbánva a bűnét, öngyilkos lesz. A fiúkat sokkal inkább, amikor az amerikai kormány megöli őket. Egy újabb bizonyíték arra, hogy miért gyűlöletes az amerikai állam. A fiúk mondjuk szerintem azért is hagyták, mert lélekben úgy érezhették, hogy megérdemlik ezt a büntetést a tetteik miatt. De ez azon ritka alkalmak egyike, amikor lehet a bűnözőkkel azonosulni, és egy kicsit sajnálni őket, amikor megbűnhődnek a tetteik miatt.

SPOILER VÉGE

A zene is első osztályú alkotás. Mind az opening, mind az ending kiválóan visszaadja az anime komor hangulatát, és segítenek megérteni a főszereplők szándékait. Az opening előadója Ozaki Yuuki, aki a Galileo Galilei együttes énekese. A dal címe Trigger. Elgondolkodik az élet értelmén. Hihetetlen, mennyi érzelem van az énekes hangjában. És olyan szépen énekel, hogy teljességgel elmerülök a dalban, amikor hallgatom. Szinte meditálni lehetne rajta. Különben már a Haikyuu!! alatt is felfigyeltem az együttesre és az énekesre. Azt hallottam, hogy a Climber szakmailag egy kiváló dal, ami tökéletesen meg van írva. A dallamvilág, a hangszerelés kiváló munka, ahogy az énekes is nagyon jól énekli a dalt. Csak egy baj van vele: A hangulata nem tükrözi a Haikyuu!! feelinget. Ezért nem értem, miért lett egy ilyen dal egy sportanime endingje. Mert ha nem is feltétlen melankólikus, de mintha elmélkedne az élet nehézségein. De egy ilyen jellegű dal, ami ráadásul mérföldekkel jobb is lett, mint amilyen a Zankyou no Terror openingje, kiváló alkotás. És élmény minden egyes pillanatát hallgatni. Hasonlóképpen magas színvonalú az ending, mely Aimer: Dareka, Umi wo dala lett. Még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut az énekesnő hangja. Gyönyörű hangszíne van, és olyan csodálatosan énekli ki az érzelmeit. Ez is az élet nehézségeiről szól, de inkább azokról az emberekről szól, akik feladták az életüket, és elmerültek a tenger mélyében. Ők azok, akikről el lehet mondani, hogy biológiailag élnek, de lélekben halottak. A dal amúgy terrorista lány, Five érzelmeit reprezentálja. Ő az, akit már nem tudtam sajnálni a tettei miatt, és ahogy végezte, mert az volt a gondolatom róla, hogy lélekben már meghalt. Meg hát a szándék... Ennek ellenére azt gondolom, hogy a dal kiválóan visszaadja a lány érzéseit. És szólt egy háttérzene a 9. részben. Az annyira gyönyörű volt, hogy el is sírtam magam rajta.

Alapvetően nem vagyok a krimi híve, és a sötét és fakó színek nagyon jól érzékeltetik a mondanivaló súlyát. Ezek mind negatív pont nálam, és ennek ellenére 10 pontra értékeltem az animét, az azért jelzi, hogy egy olyan mesterműről van szó, mely még azoknak is kiváló választás, akik nem a műfaj hívei.

Megjelent az új AniMagazin

Régóta tudok az AniMagazinról, és néha-néha bele is néztem, de csak nemrég kezdtem el komolyabban is olvasni. Arra voltam kíváncsi, hogy van-e Haikyuu!! cikkük. És minthogy kiderült számomra, hogy nincs, felajánlották a lehetőséget, hogy megírhatom én. Óriási örömmel tettem ezt, össze is jött egy 13 oldalas minden részletet kimerítő cikk az animéről. Szó van benne a mangáról, az Engeki-ről, a videojátékról, a zenéről, egyéb relikviákról.

Jó érzés volt visszaolvasni, a címlap is, meg a dizájn is nagyon tetszik. És miután vannak még ötleteim, ezért úgy döntöttem, hogy írok nekik további cikkeket. Nemcsak, hogy van terv, hogy miről írjak, hanem folyamatban is van ezek írása. Úgyhogy számíthatnak rám.

A magazin itt tölthető le. Amit érdemes is, mert mindenki színvonalas cikket ír ide.

Eredeti NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez

Méghozzá a limitált kiadás. Mint Haikyuu!! gyűjteménybe mindenképp akartam ezt a kislemezt, de szinte kijelenthetem, hogy azon túl is, mert egy kiváló dalról van szó.

A CDJapan-től rendeltem meg, és ezt már kifejezetten regisztrált légipostával kértem, hogy biztosan megjöjjön. És ez ma meg is történt. A NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez az egyedüli Haikyuu!! kislemez, melynek nincs anime edition kiadása, de a dalok minősége mellett a hátoldala is bőven kárpótol ezért a "hiányosságért".

Ahogy a japán zenei kiadványok döntő többsége, ez is tartalmaz obi-t, csak ez olyan, hogy az egész hátsó borítót közrefogja. Ez amúgy egy matrica, de nem hiszem, hogy le fogom szedni és ki fogom bárhová is ragasztani. Egyetlen egy van belőle, és már ennek is felbecsülhetetlen az eszmei értéke számomra. Mindenesetre pont olyan a borító, amilyenre gondoltam, szétnyitható.

Miután a regular edition kislemez borítóján a teljes háromszög látható egy kockányi részen, így gondoltam, hogy a Limited Edition-nél azért csak a háromszög egy része látható, mert a többi a belső borítón lesz rajta, ami kihajtható. Így a két kiadás borítója megegyezik, csak a Limited Edition-é négyszer akkora.

A dal óriási élmény. Ez a második kedvenc Haikyuu!! dalom a SPYAIR: Imagination-je után. Valamennyit már hallottam róluk, hiszen Naruto Shippuudennek, meg Fullmetal Alchemist: Brotherhood-nak köszönhetően, mely által fel lehetett figyelni rájuk, és már ekkor is tudtam, hogy kivételes együttes, de igazából csak a Haikyuu!! után kezdtek el komolyabban érdekelni. Miután két fantasztikus endinget énekeltek az animének. És hát a Limited Edition nemcsak azért különleges, mert DVD-t is tartalmaz, hanem mert csak ezen van rajta a dal karaoke verziója. Amiről írtam is már korábban. Ez volt igazán a fő attrakció, mivel most hallottam először. Menőség volt, semmi ének nincs benne. Se háttérvokál, ha a lalázás a végén, semmi. Csak a zene. De nagyon jó volt hallgatni.

A DVD-tartalom meg... Ha azt kiadnák külön, már önmagában az megérné a pénzét. Rajta van a dal videoklipje, és RÖPLABDÁZNAK BENNE!!! Mi kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy nemcsak egy Haikyuu!! dalról van szó, hanem, hogy az együttes akár szeretheti is az animét? Mondjuk azt nem nehéz szeretni, de amúgy nem az együttes tagjai röplabdáznak, hanem egy másik srác, aki a mozdulatai alapján profil röplabdás lehet. A DVD-n nemcsak a videoklip van rajta, hanem egy extra, 17 perces videó is, ahol a srác, aki szerepelt a klipben, tanítja az együttes tagjait röplabdázni. Hatalmas élmény volt látni, és hihetetlenül szimpatikusak voltak a fiúk. Pont azt érzékeltem a NICO Touches the Walls tagjai kapcsán, hogy egy átlag japánhoz képest, talán nyitottabbak, oldottabbak, látszott, hogy benne vannak a játékban, élmény volt nézni a próbálkozásaikat, és ahogy négyen együtt megpróbálnak valamit a profi röplabdás ellen. De hát egyedül is legyőzte őket. De nagyon jó volt. A végén a kislemezt nem sokkal követő koncert DVD-ből voltak rövid jelenetek, beharangozó gyanánt. Ez is jó volt, bár csattanóként vártam a Tenchi Gaeshi dalt, ez végül elmaradt.

Tehát nagyon megérte megrendelni ezt a kislemezt, szinte Okui Masami színvonalon van, ami nálam a top-kategória.

Haikyuu!! Blu-ray

Két hete fejeztem be a harmadik évadot, most néztem végig másodjára is teljes egészében az animét. De már pár napra rá nagyon hiányzott, és nagyon el akartam kezdeni harmadjára is nézni. Néztem is eBay-en, hogy van egy hirdetés, ahol a Blu-ray van relatíve kedvező áron, csak nem volt biztosra írva, hogy Anglián kívül máshova is postázza. Rákérdeztem, elküldené, csak a nyomkövetős posta eléggé drága. A pénz nem számít! Csak legyen meg Blu-rayen is. Megegyeztünk, kifizettem neki, postára adta, és ma meglett.

Ha nem lennék utolsó héten egyetemen, azt mondanám, hogy most egy pár napig hikikomori életet élek, és semmi életjelet nem adok magamról, amíg meg nem néztem rogyásig az animét, de mivel vizsgaidőszak a küszöbön, és úgy le vagyok maradva a beadandókkal, hogy a borravaló hozzá képest siet, így vissza kell fognom magam. De ezt nem lehet elégszer visszanézni. Ahogy egy klasszikus 2D-s Mario játékot nem tudok elégszer végigjátszani, úgy a Haikyuu!!-t sem tudom elégszer végignézni. Ezen kívül már írtam eleget arról, hogy milyen ezt az animét nézni, inkább képeket mutatnék.

Mind az első, mind a hátsó borító ugyanúgy néz ki, mint a DVD-n. Az viszont meglepett, hogy lemezből csak három van.

Aztán rájöttem arra, hogy ez logikus, mert a DVD-n is relatíve nagy felbontásban szerepel az anime. Nem a szokásos 640×360-asban, vagy hogy van DVD-n, valami hasonló, hanem 840×480 (tehát 480p), és mivel a Blu-raynek többszörös adattárolási képessége van, egy 1080p-s film meg nem annyival nagyobb, így logikus, hogy az egész elfér három lemezen is.

Az zavart az elején, hogy nem figyeltem, hogy az amerikai kiadást vettem meg (Angliából...)

Ez onnan látszik, hogy a DVD jobb-alsó sarkán ott vannak a korhatár megjelölések, azok minden egyes brit kiadású DVD-n és Blu-rayen rajta vannak, valamint hogy nincs a Blu-rayen az Animatsu logója. Ők felelnek a angol kiadásért. De amúgy minden más ugyanaz rajta, így nem komoly a dolog. Bőven elégedett vagyok vele. A hátulja is szinte teljesen ugyanolyan.

Az alul lévő információk eltérőek, de amúgy még az interaktív menü dizájnja is teljesen ugyanaz.

Az meglepett, hogy az első lemezen 9 rész van, a másodikon 4, a harmadikon meg 12. Arányosan van elosztva, meg kell hagyni... De akármivel is vagyok elmaradva, azt megengedtem magamnak, hogy egybe megnézzem az első 9 részt. És lehet, hogy beteszem magamnak a második lemezt is, a rajta lévő 4 résszel.

De a mangát is olvasni akarom, mert azzal rettenetesen el vagyok maradva. Ráadásul az is olyan, hogy több nyelven gyűjtöm, úgyhogy abból is szép gyűjtemény lesz. Konkrétan három nyelven van meg az első kötet: Angol, japán és német.

Ebben a sorrendben láthatók. A Bookline-on lehet megrendelni németül, egész jó áron. És mivel az utóbbi időkben sokat használom a németet, beszélgetek németekkel, ezért ezen a nyelven is szívesen olvasom a mangát. Animét meg nagyon jó németül nézni.

Hát ha ezzel a lendülettel fogom venni a Haikyuu!! DVD-ket, Blu-rayeket, mangákat, akkor csak ebből az animéből akkora gyűjteményem lesz, Nintendo játékokból összesen. Szerény is egyelőre, ami van, de hát a kert is csak úgy lesz szép, ha folyamatosan ültetjük virágokkal.

2019. tavaszi MondoCon

Amit esős, és angol idő csúfított. Ez is furcsa con volt. Előzménye kifejezetten nem volt, jelentkeztem ugyan az énekversenyre, de végül nem sikerült feltölteni a hangfelvételt. Az volt, hogy hazamentem Békéscsabára arra a hétvégére, amikor a feltöltési határidő volt. Próbálkoztam a felvétellel, de nem akart összejönni. Ahogy írtam korábban, a Haikyuu!! Imagination-t akartam felénekelni, de sehogy nem akart összejönni. Azt érzékeltem, hogy magasan van, de úgy voltam vele, hogy ha eleget gyakorlom, akkor menni fog. Lett is volna lehetőség, csak az volt a baj, hogy nem vittem magammal a mikrofonos fejlhallgatómat, és mivel anyám laptopján nincs mikrofon, és a telefonos hangfelvétel nagyon idétlen volt, ezért annyiban maradt a dolog. Érdekes, hogy amennyire meg akartam mutatni ezzel a dallal, hogy mit jelent számomra a Haikyuu!!, úgy nem bántam meg, hogy végül nem sikerült a felvétel. De lássuk a hétvégét.

Szombat

Éjjel sokáig voltam fent, aztán valamikor hajnali 2 óra fele lefeküdtem elaludni. 8 óra után ébredtem fel, furcsa volt arra ébredni, hogy a PC bekapcsolva maradt, ahogy a villany is. Így nem szokásom elaludni. Gyorsan összeszedtem magam, 9 órakor tudtam elindulni. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, az ottani SPAR-ban bevásároltam magamnak aznapra, és ezután indultam el. A Korponai utcán keresztül a villamos síneken át megyek újabban a Hungexpo felé, egy jó nagy adag rémülettel a fejemben, ha vonat zakatolását hallom. Na mondom magamban, elzakatolták az életemet is. Mert egyből a villamosra gondolok. De ilyen nem volt, megvagyok, élek.

Be is jutottam a Hungexpóba... úgy-ahogy. Most egy kicsit korán értem be, mint szoktam, néztem is, hogy egész jól értem be ahhoz képest, hogy úgy éreztem, hogy késve indulok el. Viszont a bejutás most rettenetesen nehéz volt. Egyrészt önmagában az meglepő volt, hogy csak egy "átjáró" volt, amin keresztül be lehet jutni a Hungexpo épületébe. Fel is merült bennem a kérdés, hogy mégis miért van külön elővételes sor és helyben vásárlós sor, ha végül mindenki ugyanott tódul be? Lassan is ment, volt táskaellenőrzés. Konkrétan helyezkedni kellett a sorok között, mert hol az egyik indult meg, hol a másik. Először az egyikhez mentem, de az megállt. Röviddel utána megindult egy másik is, így össze-vissza járkáltam a sorok között, mire bejutottam. Aztán ahogy felrohantam a karaoke terembe, meglepetten láttam, hogy alig vannak. Mondjuk mivel így is elsők között jutottam be (előre megvettem a jegyemet a Geek Corner-ben), és eléggé csúnya idő volt, így nem csoda. Még készülődtek a karaokésok. Most újdonság, hogy a feliratkozás a terem hátsó részén volt. Ez jó, mert nem ott elől a hangfal körül kell üvöltözni, hogy mit akarunk énekelni, hanem hátul, halkabban. Mivel kezdésre nem igazán jöttek az emberek, ezért elsők között iratkoztam fel, de kértem Leeát, hogy hadd ötödiknek énekeljek, amikor már többen vannak. Mert ha bár nem sikerült a felvétel, de meg akartam mutatni a többieknek, hogy éneklem el az imaginationt. Nem utolsósorban hírnevet akartam adni a Haikyuu!! daloknak, hogy most már elérhetők. De egyből lejött, hogy jó volt, hogy nem énekeltem fel, mert nem sikerült jól. Nagyon ki akartam énekelni a magas hangokat, ezért erőből énekeltem ki, melynek következménye lett, hogy elfáradt a hangom. A végére már kifejezetten rosszul sikerült. Bebizonyosodott számomra, hogy a nagyon akarásnak is nyögés a vége. Mindenesetre megkértem 8-at, hogy vegye fel nekem az énekemet, mert megígértem az egyik Discordos Haikyuu!! szerver közösségének, hogy ha felveszem a dalt, megmutatom nekik. De ezt talán inkább nem...

Viszont a második dalom is elég hamar sorra került, ha jól emlékszem, a 15. volt. Ez egy valamivel könnyebb dal, méghozzá a Gundam széria 08th MS Team-től az Arashi no Naka de Kagayaite című dala. Ez egy Yonekura Chihiro dal, ami kifejezetten jól jött, mert kettővel előtte a Kaleido Star: Yakusoku no Basho he című dala volt, ami szintén Yonekura Chihiro dala. Ez már sokkal jobban ment, ezzel kellett volna bemelegítenem. Egyébként tökre menő, hogy milyen rég hallottam a dalt, és úgy énekeltem fel, mintha tegnap hallottam volna utoljára. Nagyon sokat hallgattam, és mivel könnyű is a dal ritmikája, ezért megmaradt bennem. Ez jó volt, ezt kellett volna először.

Nem sokkal ezután kezdődött az énekverseny, amit most inkább nem hallgattam meg, mert akkor már éreztem, hogy túl sokat ültem a karaoke teremben, inkább továbbmentem nézelődni. A konzolokhoz és az árusokhoz mentem el. Az árusoknál mindig ugyanazok vannak, bár szétnéztem, hogy találok-e Haikyuu!!-s cuccot, de hivatalosat alig. Azt tudom, hogy a SakuraZakának van tolltartója 3.500 forintért, de az nemcsak azért nem éri meg, mert egy eredetiség-vizsgálaton a SakuraZaka csúnyán elhasalna, hanem mert fanart van rajta. Még csak nem is eredeti artwork. Ez kint is volt. Később láttam is, hogy valaki elvitte. Amúgy ide nem jutottak el eredeti cuccok. A Nintendósok kint voltak most. Kicsit szétnéztem ott is, de arról részletesen majd a videojátékos blogban írok. Meg megbeszéltem egy találkozót, mert valaki Mondo magazinokat adott el, és neki megvolt a 2015. júniusi száma, amiben a Haikyuu!! cikk van. Akkor majdnem megvettem online, amikor utánanéztem, hogy melyik számban van benne az anime, de úgy döntöttem, hogy előtte inkább letöltöm torrentről, hogy megnézzem, hogy milyen. És sajnos jól tettem, mert olyan szörnyű volt a cikk. Azt nem szeretem a Mondóban, hogy ilyen nagyon megmondósnak tűnnek a cikkek, mintha megmondanák a tutit, de mintha csak a nagy semmit kapnánk meg. Ugyanez a Haikyuu!! esetében is. Ráadásul mivel csak 2 oldal volt, ezért részletességről, mint olyan, ne is beszéljünk. Pedig már akkor lehetett volna mit írni az animéről, még ha akkor is, ha csak egy évad jelent meg addig.

Visszatérve a karaoke terembe, az énekversenyes dalok nagyja lement már. Volt egy-kettő tényleg menő, úgyhogy gondolom, hogy erős volt a mezőny, mint mindig. Az volt még vicces, amikor megmutattam 8-nak, azt a Haikyuu!! kislemezt, amit nyertem eBay-en. Nem mondtam neki semmit, csak a lemezborítót látta, és azon nevettünk, hogy azt hitte, hogy borszeszégőt vettem eBay-ről. Én a nagy kémikus... Aztán mutattam neki a CD-t képen, ott már tudta, hogy miről van szó. De ezen a borszeszégőn nagyon jót nevettünk. Amúgy következőleg a 37. voltam, akkor is megpróbálkoztam egy Haikyuu!!-s dallal, méghozzá a Tenchi Gaeshi-vel, de annyira kicsináltam a hangomat az Imagination-nel, hogy ez már végképp nagyon rosszul ment. Végigvittem, de nem volt valami jó.

Aztán odamentem az AoiAnimésekhez, akik rendszerint a karaoke terem előtt tartják a találkozót. Illetve ott gyülekeznek, de ki szoktak menni, viszont az eső miatt most itt maradtak. Jó volt személyesen látni őket, de nem folytam bele a beszélgetésbe, mert ők nagyon magas szinten beszélik ki az animéket, emiatt nem olyan könnyű bekapcsolódni annak, aki nem akkora szakértő az animék terén. Mindenesetre Catrinnal jó volt találkozni. Vele és Hirotakával sokat beszélgetek az utóbbi időkben azon apropóból, hogy jó eséllyel rendszeres író leszek az Animagazinban, amit ők szerkesztenek. A következő május végén fog megjelenni, már ott jelen leszek.

Ezután még egyet énekeltem, méghozzá a Slayersből a Shakunetsu no Koi-t. Ahhoz képest, hogy régen hallottam ezt a dalt utoljára nagyon jól ment. Ha már nincs hangom, de énekelni akarok, akkor női előadót éneklek mély hangon. Hayashibara Megumi-t meg mindig élmény énekelni. Ez amúgy a 66. volt a listában.

Még egyszer nézelődtem az árusoknál. Meglepett, hogy találkoztam a Japán Alapítványosokkal. Lesz vetítésük a MondoCon-on, ezt promotálták. Meg volt egy árus, akinek saját készítésű matricái voltak. Ott találtam egy Kageyama Tobiósat. Ez nagyon aranyos volt, úgy döntöttem, hogy veszek egyet. Láttam van Oikawa Tooru is, őt dobtam. Nagyon messzire. Az volt az érdekes, volt mellette egy másik árus lány, aki mondta, hogy ő viszont nagyon szereti Oikawát. De nem maradt meg bennem, hogy hitelt érdemlően meg tudta volna indokolni, hogy miért szereti őt. Mindesetre nagyon jól elbeszélgettünk az animéről. Szerencsére Magyarországon nem nehéz Haikyuu!! rajongót találni, de aki még értelmesen lehet beszélgetni az animéről, no az az igazi. Mondta, hogy mennyire tetszett neki az animáció, meg hogy mennyire valósághűen mutatja be a röplabdát. Ami nagyon meglepett, hogy mutatta a felkarját, rá van tetoválva a "Tobe" felirat teljesen valósághűen. Annyira megtetszett, hogy konkrétan megfordult a fejemben, hogy legyőzzem a tűkkel kapcsolatos félelmeimet, és bevállaljak ilyet én is. Nagyon szép volt. De ez komoly lesz, mert vérvételkor is úgy remegek a félelemtől, mintha tűzzel közelítenének hozzám. Nagyon jó volt beszélgetni a lánnyal, remélem, találkozok vele a nyáron is.

Aztán elkezdődött a Late Night Karaoke, itt egy kicsit maradtam, de aztán mentem is. Még egy kicsit voltam kint, amikor Titkos, 8, John és Mazsibazsi beszélgettek. Csatlakoztam hozzájuk, aztán elindultam hazafelé. Hazaúton is a villamossíneken át mentem a 151-es buszhoz Kőbánya alsóhoz.

Itthon este morfondíroztam magamban, hogy megmutassam-e annak a német és holland srácnak, akikkel komolyabban összebarátkoztam a Haikyuu!! közösségből a videót, amit felvettem, az éneket. Végülis megmutattam. Nekik tetszett. Mondjuk ők másképp is látják, mert annyira nem foglalkoznak az énekléssel, de én meg tudom, hogy nem volt jó, mert erőből énekeltem ki a magas hangokat. De a dicséret ettől függetlenül jól esett.

Vasárnap

Furcsán indult ez a nap. Érdekes, hogy annyira nem érzem, hogy mostanában keveset alszok. Most is menetrendszerűen indultam el, a 151-es busszal Kőbánya alsóig. Ott a SPAR-ban vásároltam, majd elindultam a Hungexpo felé. Ma már biztonságosabb volt menni a villamossíneken, mert pont előttem ment el a 37-es villamos, így nem számíthattam ütközésre. Attól félek a legjobban, hogy pont a híd alatt találkozik a két villamos, ahol szűk az átjáró, és akkor nekem annyi. De ma sem történt semmi ilyesmi. Ráadásul most könnyebb is volt bejutni, mert kevesebben vannak, a jegyárusítás nem okozott tumultust. Gyorsan bejutottam, és most is készülődés közben kaptam el a karaokésokat.

Most kifejezetten elsőnek akartam énekelni, méghozzá a Fuyu no Rondo visual kei-ből a Melted Snow-t. Nem először éneklem már ezt a dalt, és úgy érzem, hogy most nagyon jól sikerült. Mondjuk volt előzménye ennek a dalválasztásnak, ugyanis szombat este volt egy komoly beszélgetésem egy bizonyos valakivel, ami nagyon mélyen megérintett érzelmileg. Mondták is többen, hogy nagyon szép volt, és én is azt éreztem, hogy a dal által sikerült átadni azokat az érzelmeket, amiket belül érzek. Egy helyen majdnem el is sírtam magam. Okui Masami nem először ríkatott meg, és jó eséllyel lesz még rá alkalom. Ezen előadás után ToumeiNi-vel beszélgettem sokat, utána próbáltam helyrehozni a szombat este elkövetett hibát, úgy néz ki, hogy sikerült is.

A zenei tippmix szokás szerint nagyon nehéz volt, és tippelgetős. Mondjuk nagyon nem is lehet másmilyen, mert magában a listában kb. 500 anime van felsorolva, és hogy azok legyenek benne, amiket pont láttam, ahhoz több ezret kellene lássak. Én meg alig vagyok túl a 300 megnézett animén. Innestől kezdve eléggé rossz handicappel indulok. De nem ez az a verseny, ahol szégyen utolsónak lenni. Ez nálam inkább a zenehallgatásról szól. Illetve azon szoktam izgulni, hogy egy-egy anime, amit ismerek, na onnan legyen zene. A Haikyuu!! sajnos kimaradt (pedig a listán rajta volt), viszont volt Zankyou no Terror és a Kuroko no Basket-ből is a kedvenc endingem volt. Azt nagyon jó volt hallani. A Zankyou no Terror-ról fogok később írni, mert nagyon arról sokat tudnék, de megvárom, amíg befejezem. Ami a legizgalmasabb volt számomra, az az Original Instrumental kategóriában az első dal a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu. De izgultam, hogy pont az legyen. Az az Usurahi Shinjuu Hayashibara Megumi-tól. ÉS AZ LETT!!! Alig bírtam magammal, valósággal felordítottam amikor megszólalt. Hányszor hallgattam nemcsak az eredeti verziót, de a karaokét is. Sokáig konkrétan csengőhangom volt a telefonon. Jó volt a zenei tippmix annak ellenére, hogy végig tippelgettem az egészet.

A tippmix után találkoztam Catrinnal és Hirotakával, ők is játszottak. Kicsit beszélgettünk, aztán mentem énekelni, méghozzá a Hikari Are-t, mely a Haikyuu!! harmadik évadának openingje. Ez annyira nem ment, hogy kértem a felénél a srácot, aki rakja be a kfn-eket, hogy állítsa le. Ez így nagyon nincs jól. Azt hittem, menni fog, mert a hang az ugyan megvan hozzá, de olyan furcsa a dal ritmikája, hogy azt nagyon tanulni kell. Mondjuk a fejhangon éneklést nem vállaltam be, helyette rögtönöztem ott valamit harmonikusnak gondoltam a többi hang mellett. Gyűlölök fejhangon énekelni, és azt a férfit is felakasztanám, aki így énekel. Na de ez már így alakult. Be akartam mutatni a Haikyuu!!-t de ez nagyon rosszul sikerült.

Maradtam 16 óráig, amíg el nem kezdődött a Jpop, Kpop video vetítés, aztán szépen elindultam hazafelé. ToumeiNi-vel együtt mentünk haza. Mondjuk is egymásnak, hogy ez a MondoCon is megvolt. Szerintem ezen a megítélésén már nem is fog javítani.